Zománcfesték

Jó a férfi a háznál, a zománcfesték anno és most

Mióta végre boldog háztulajdonosok lettünk, nem volt olyan hétvégém, hogy az asszony ne osszon ki valami újabb lakásfelújítós feladatot. Most éppen a zománcfestékeket igénylő területeket vette elő. Úgy mint a kertkapunk, és kerítésünk és a pagoda, amibe olyan nagyon beleszeretett és hosszú percekig ecsetelte, hogy mennyire jó lesz ez nekünk nyáron, ahogy kint kávézunk, olvasgatunk. Ja. Utoljára gyerekoromban festettem zománcestékkel. Emlékszem apám oktatására, a drótkefével való előkészítésről, a zománcfestést megelőző alapozóról és a zománcfesték terítéséről. Mert nem mindegy, hogy mennyi festéket veszel fel, föl-le és utána átlósan húzd. Ne csöpögjön a festék mert anyád órákig fog szentségelve hígítózni utánad. Már a felidézése is görcsbe rántotta a gyomrom.

A zománcfesték felvitelét megelőző munkálatokról

Szóval ott álltam a pagoda előtt, de most egy kicsit bátrabban álltam neki a dolognak, mivel a festékforgalmazó Egrokorr Zrt. oldalán felleltem a legszipi-szuperebb lakossági zománcfestéket. Azt ígéri, hogy itt nincs már szükség az alapozóra, mert 2 az 1.ben, tehát tutira benne van az alapozó is. Könnyen terül és kapható bársonyos matt fénnyel és olyan magasan csillogó tükörfénnyel is, amitől az asszony is elvakul a szikrázó napsütésben. Tegnap már előkészítettem a fát, szépen felcsiszoltam, és minden férfiizmomat bevetettem, hogy az ötven éve felhordott retró zöld olajfestéket maradéktalanul eltüntessem. Volt vele meló, de az asszony szerelmes tekintete amint a csiszolástól megizzadva, éppen az égre emelt tekintettel szusszantok, mindent megért. Az igazság az, hogy valójában ekkor próbáltam éppen a festőmestert megidézni, hogy hogy az istenbe érte el a metamorfózis ezen szintjét, amit művelt a fával és a zománcfestékkel anno.

Ez az én festékem. Az elégedett ügyfél tekintete felbecsülhetetlen.

Teljes döbbenetemre most, mikor a Dunaplaszt multifunkciós kerítésfestékével kezdem el a munkát, szinte hihetetlenül könnyedén vettem az akadályt. Nem szívózott, nem csíkosodott, nem kellett megcsorgásokkal küzdenem. Csak futott végig a henger a fán és közben mintha pörgetnénk az időt, megfiatalodott és frissült fel a pagodánk. Egy óra elteltével már szebb volt, mint újkorában, és már nyoma sem volt a tegnapi rém-rom tákolmánynak. Szerelmem épp ekkor lépett ki az ajtón a forrón gőzölgő kávékkal, és én az őszi szellőben büszkén feszítettem az elkészült munkám mellett. Tudják, mint azok a póló nélküli könyvborító pasik a romantikus ponyvaregényeken. Engem meg Boris Vallejo festhetne meg, mert abban a pillanatban nálam szebb és büszkébb férfi nem létezett.